Andrew Születése

 Első fiam születése nem volt leányálom, akkor még nem tudtam, hogy a második gyermekemé sem lesz az. Mondják persze az ember lányának, hogy szülni fájdalmas, de aki még nem volt ebben a cipőben, hogyan is tudhatná milyen is ez. Én sem tudtam, de próbáltam felkészülni rá, amennyire lehetett. A kiírt napján a kicsi fiam még jelét sem adta, hogy kibújna. Ő úgy döntött, marad még egy kicsit odabent a biztonságos melegben. Én meg már tűkön ültem, a lakás csillogott-villogott, kórházi csomag bepakolva, telefonszámok előkészítve... Andrew csak nem jött. Február 27-én a kiírt után két nappal hajnali 4-kor valamit éreztem. Valami olyasmit mint a menstruációs görcs haloványan. Pár perc múlva megint felébredtem rá, igen kivehetően lehetett érezni ahogy erősödik, majd elmúlik. Stopper kéznél volt, elindítottam. 6 percenként jöttek a fájások, de  elviselhető erősségűek voltak. Párom mellettem aludt. 6-ra járt dolgozni, nemsokára indulnia kellett (volna) a munkahelyre. Már jóelőre megbeszéltük, hogy ha otthon van mikor indul a szülés, akkor aznap már nem megy be, ha pedig munkahelyen van éppen, akkor hazahívom ha indulni kell. Nem árt, ha több eshetőségre is felkészülünk, sosem lehet ugyanis tudni, mikor és hol éri az embert a szülhetnék. Mikor párom fölébredt, közöltem vele, hogy ma nem megy már dolgozni. Nem nagyon akarta elhinni, hogy ez biztos, mert rajtam jelét sem látta szenvedésnek, de akkor még nem is szenvedtem igazán, viszont azt tudtam hogy még ma kezünkben tarjuk Andy babát. Reggel 7 körül fölhívtam a lincolni szülészetet, elmeséltem mi a helyzet és hogy készüljenek, mert mi megyünk nemsoká'. Mire a hölgy akivel beszéltem közölte, hogy ne siessük úgy el, mert hazaküldenek ha úgy látják, hogy sok idő van még a szülésig, érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kórházba menetelt. Gondoltam biztos tudja miről beszél, hát várunk.

 Párom már szépen felöltözött, sürgött-forgott, mire közöltem vele, hogy sétálnom kell, menjünk be ASDA-ba, vegyünk sütit, úgy megkívántam. Tudni kell, hogy akkor még nem volt autónk, a városközpont tőlünk kb. háromnegyed órára volt, amit mi másfél óra alatt tettünk meg. Hat percenként ugyanis megálltam "fájni". Emlékszem, hogy gyönyörűen sütött a nap, kézenfogva mentünk kettecskén és azon gondolkodtam, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ketten vagyunk, nemsokára már itt lesz velünk egy harmadik kis emberke is. Furcsa érzés nemde? Az embernek mondják, hogy soha többé nem csinálhatod azt amit éppen szeretnél, mert mindig azt csinálod, amit a kisbabád szeretne... Erre még visszatérünk egy másik oldalon.

 Szóval mivel nem vagyok normális, végigsétáltuk a várost oda vissza, egy szem sütiért, és mire hazaértünk négy perces fájásokkal, de úgy hogy derekam majd leszakadt. Találtam némi vért a bugyimon, így fölhívtam a szülészetet ismét, akik újra türelemre intettek. Emlékszem nagyon dühös voltam rájuk. Egész délután az ősökkel beszéltünk, akik nagyon drukkoltak.

 Este 6 kor úgy döntöttem szólok a szülészetnek, hogy küldjék a mentőt, mert most már bemegyünk a kórházba. Közölték, hogy négy órán belül valamikor lesz mentő, de ha még nem szülök ők elküldenek haza. Ekkor már igen dühös voltam, és egy pillanatra pánikba is estem, mivel a fájások ekkor már nagyon erősek voltak és 2-3 percenként jöttek. Nem tudom, miből következtettek arra hogy nem fogok szülni, miután én elmondtam hogy nyákdugó már elment, 2 percesek a fájások. Szerencsére este 7 körül megérkezett a mentőnk, fogtuk a cumónkat, beültünk és irány Lincoln, ami úgy háromnegyed óra volt. Végig röhögtem az utat, mert a párom rosszul lett a mentőben úgy rázkódtunk, a mentős meg azt mondta, hogy ha nyomni kell, tartsam vissza, ők meg bekapcsolják a szirénát. Tartsam vissza?! :DDD

 Majdnem nyolc óra volt mikor beértünk a kórázba, felvették az adataimat, előhozakodtam a szülési tervvel, ami nagyon jó ha van. Leírhatsz benne bármit amit szeretnél vagy nem szeretnél. Mi a lehető legtermészetesebb módszert kértük, feltéve hogy nem jön közbe semmi és nem kell császározni. Csak gázt próbáltam használni, de nem igazán vált be, így fájdalomcsillapítás nélkül maradtam és büszke vagyok rá, hogy az utolsó másodpercen kívül egy hangom sem volt végig. Lassan tágultam, így még órákig vajúdtam. Egyszer csak éreztem, hogy a fájások végén mintha nyomni kéne. Kérdeztem, hogy most nyomjak-e, vagy mi legyen. A szülésznő mondta, tegyem ami csak jólesik. Én meg nyomtam egyet, amitől a fiam megindult kifelé. Egyből ott termett mindkét szülésznőm, mérleget hoztak, meg kesztyűt húztak. Tudtam, hogy most eljött végre amire úgy vártunk, és már csak egy kicsit kell ügyesnek és erősnek lenni és láthatom a fiamat. Párom fényképezővel az egyik kezében, kezemmel a másikban, gyönyörűen helyt állt és köszönöm neki, amiért velem volt végig és törölgetett, itatott, fényképezett, bíztatott. Mi lett volna velem nélküle?! Jött egy gyenge tolófájás, aminél nyomtam ugyan valamicskét, de Andynek csak a feje búbja látszott ki. Szóltak a szülésznők, hogy megfoghatom, ha szeretném. És én ott ültem lábam között a kicsi vizes hajas buksival, és simogattam azt a kis kobakot. Kértem az asszonyokat, hogy vágjanak, mert repedni fogok, ők meg elkezdtek locsolgatni vízzel ott lent, mondván nem lesz semmi baj. A következő fájás már erős toló fájás volt, aminél kettőt nyomtam. Az első a fiam feje volt a magzatvízzel együtt, mert eddig az én életem burokban volt (erre mondják, burokban született), és még a teste bennem volt de ő ordított. Másodikra kinyomtam a tesét is, ez már a könnyebb része volt, bár nem vot fájdalommentes ez sem. Egyből a mellemre rakták a síró kisfiunkat, aki rögtön szopizni kezdett, bár még nem nagyon volt mit, neki elég volt ez is. A köldökzsinórt pár percel később Párom vágta el, mikor nem lüktetett már. Én kekszet ettem, fiammal a cicimen, széttárt lábakkal, az orvos meg éppen varrt össze, mert szakadtam én minden irányból kívül belül.

Oldal: Andrew születése
Gyermekvállalás Angliában - © 2008 - 2024 - britishbaba.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat